#Antal Attila

Öngondoskodás? Mi van?
 

Öngondoskodás? Mi van?

A kormány nyugdíjintézkedéseit figyelve felmerülhet az emberben, hogy miért nem lepték el az utcákat a magánpénztári tagok százezrei. Elintézhetnénk azzal, hogy nem ilyen a magyar polgár, ennek nincs kultúrája itthon. Lehet, hogy nem tudjuk, mi is az az öngondoskodás?


Fidesz: internet igen, népszavazás nem?
 

Fidesz: internet igen, népszavazás nem?

A Fidesz internetes közösségi hálózatépítése alapvetően szemben áll azzal, hogy a kormányrúd átvételével – mintegy varázsütésre – népszavazás-ellenes irányt vett a párt kommunikációja. Az internet tipikusan olyan háló, ami „az állandó népszavazás” elvére épül, s ezt nem lehet politikai korlátok közé szorítani.


A Fidesz centrális erőterében: vonzások és taszítások
 

A Fidesz centrális erőterében: vonzások és taszítások

Kötcse – ahogyan egyébként Őszöd is – lassan olyan mitikus hely lesz a magyar (köz)életben, mint egykor Delphoi volt a görögöknél: az itt elrebegett és minimum többértelmű politikai jóslatok hosszú időre muníciót adnak számunkra. Az eddigi polgári ötletelések alkalmával megfogalmazott üzenetek többé-kevésbé beváltak, vagy legalábbis jó úton haladnak efelé. Ezúttal maga Orbán Viktor világított rá a centrális erőtér előtt álló kihívásokra.



Szocialista polgári körök – Orbán Viktor nyomában
 

Szocialista polgári körök – Orbán Viktor nyomában

A szocialista pártstruktúra működésképtelensége immáron hivatalos, s az MSZP szocialista polgári körök szervezésébe kezd. Míg azonban a Fidesz erős pártként, a kormányzás más úton történő „folytatására” szervezhette meg a köröket, addig a meggyengült szocialistáknak a párt egyben tartása, a pártépítés a céljuk. Jogos lehet tehát a kérdés: sikeres kísérletnek leszünk-e szemtanúi, vagy a demokrata körök az orbáni példa életképtelen mutáció lesznek csupán?


Rosszkedvű demokráciánk
 

Rosszkedvű demokráciánk

Az elmúlt nyolc év kapcsán felmerülhet az a kérdés, hogy önmagában a kormányzati teljesítmény hiánya vagy patologikus volta veszélyeztetheti-e a demokráciát? Valószínű nem (legalábbis önmagában), de rosszkedvűvé mindenképp teheti.


Azonnali hatállyal szűnik meg Antal Attila munkaviszonya
 

Azonnali hatállyal szűnik meg Antal Attila munkaviszonya

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács kiadta a mandátumot a Vértes Volán március 26-án folytatásra kerülő rendkívüli közgyűlésére, amely alapján a többségi tulajdonos MNV Zrt. javasolni fogja, hogy Antal Attila vezérigazgató munkaviszonya közös megegyezéssel, azonnali hatállyal - végkielégítés és felmentési időre történő járandóságok kifizetése nélkül - a közgyűlés napjával szűnjön meg.

MTI MTI

Fizetés nélküli szabadságot vett ki a háziőrizetes Antal Attila
 

Fizetés nélküli szabadságot vett ki a háziőrizetes Antal Attila

Elfogyott az idei évre kiadható szabadsága Antal Attilának, a Vértes Volán vezérigazgatójának, aki a BKV-val kapcsolatos ügyek miatt házi őrizetben van, ezért március 22-től 26-ig fizetés nélküli szabadságot kapott - közölte a vállalat kommunikációs munkatársa pénteken az MTI-vel.

MTI MTI

Korrupciós fejlemények
 

Korrupciós fejlemények

Demszky Gábor budapesti főpolgármesternek okozott kínos perceket a Magyar Nemzet múlt szombati interjúja, amelyben Antal Attila, a BKV Zrt. hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója – utóda, Balogh Zsolt Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest vádló vallomása után egy héttel – beszélt a közlekedési vállalat ügyeiről.

HVG HVG

Feljelenti a BKV volt vezérigazgatóját Bruck Gábor
 

Feljelenti a BKV volt vezérigazgatóját Bruck Gábor

Jogi lépést tesz rágalmazásért Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója ellen Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője, mert szerinte a jelenleg házi őrizetben lévő Antal hamisan állította egy interjúban, hogy Demszky Gábor nyomására még több megbízást kaptak.

MTI MTI

Antal Attila: Demszkynek is voltak elképesztő kérései
 

Antal Attila: Demszkynek is voltak elképesztő kérései

Demszky Gábor főpolgármester felelőssége a négyes metró ügyében a legnagyobb és legegyértelműbb – jelentette ki Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy Aba Botond korábbi vezérigazgató végkielégítését egy fénymásoló-állomány felméréséről szóló szerződésen keresztül rendezték. Demszky Gábor közleményben utasította vissza Antal Attila „alaptalan vádjait”, a főpolgármester beperli a BKV volt vezérigazgatóját „valótlan állításai” miatt.

MTI MTI

Terhelő vallomást tettek Tóthfalusi Györgyre is
 

Terhelő vallomást tettek Tóthfalusi Györgyre is

Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója és Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató nemcsak Hagyó Miklósra, hanem Tóthfalusi Györgyre, a BKV igazgatótanácsának szabad demokrata elnökére is terhelő vallomást tett - közölte vasárnap az atv.hu rendőrséghez közeli forrásokra hivatkozva.

hvg.hu hvg.hu



Nem biztos, hogy előzetesbe kerül Antal Attila
 

Nem biztos, hogy előzetesbe kerül Antal Attila

Az ügyészség még nem döntött arról, hogy kezdeményezi-e a BKV volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatását, csak pénteken határoznak erről - tudta meg Skoda Gabriellától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől az MTI.

hvg.hu hvg.hu


Gyanúsított lett a volt BKV-vezérigazgató
 

Gyanúsított lett a volt BKV-vezérigazgató

A rendőrség hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatja ki Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját. Délelőtt rendőrök szállták meg a BKV Akácfa utcai székházát, s a volt vezér által aláírt szerződéseket kerestek.

hvg.hu hvg.hu

Aba Botond: azt mondták rólam, utálok végkielégítéseket fizetni
 

Aba Botond: azt mondták rólam, utálok végkielégítéseket fizetni

A BKV-t 1993 és 2006 között irányító Aba Botond szerdai, fővárosi szakbizottsági meghallgatásán azt mondta: vezetése alatt semmilyen utasítást vagy kérést nem kapott a városvezetéstől foglalkoztatási ügyekben, azokban maga döntött. A szintén meghallgatott Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója nem válaszolt a fővárosi szakbizottság, a cég működését érintő kérdéseire arra hivatkozva, hogy korábbi munkaszerződése titoktartásra kötelezi.

hvg.hu hvg.hu

Házi őrizetbe kerülhet Antal Attila
 

Házi őrizetbe kerülhet Antal Attila

Antal Attilának, a BKV volt vezérigazgatójának házi őrizetbe helyezését indítványozta a Fővárosi Főügyészség pénteken, "figyelemmel" a gyanúsított eljárás során tanúsított magatartására.

hvg.hu hvg.hu

MSZP-program: nyoma sincs megújulásnak
 

MSZP-program: nyoma sincs megújulásnak

Ha egy párt elszánja magát a megújulásra, akkor annak a személyi változások mellett a politikai dokumentumokban is tükröződnie kell. Az MSZP-ben végrehajtott személyi változások haloványak, az Új kiegyezést! címet viselő dokumentum pedig aligha tekinthető a változás programjának: nincsenek benne új elemek, visszaköszönnek a korábbi lózungok. A párt nemzeti jellegének hangsúlyozása sem új, szerepelt már a 2006-os választási programban – mutat rá Antal Attila, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

hvg.hu hvg.hu